Vissza

Keszthely, Kis-Balaton, Bivalyrezervátum és a környék érdekességei

Keszthelyen kötelező látnivaló a Festetich-kastély, de a Dóm, a sétálóutca és a város számos múzeuma is tartalmas programot nyújt. Ha ezt már mind megnéztük és épp nem tudunk vagy nem akarunk fürödni a Balatonban akkor érdemes körülnézni mit és hol is találunk látnivalókat,érdekességeket a környéken.

 A Kis-Balaton, Keszthely és Zalakaros között helyezkedik el. Zalaváron, a Kis-Balaton Bemutatóházban állandó kiállításon tekinthetjük meg a Kis-Balaton élővilágát és természeti környezetét. A Kis-Balaton ház mellett a gyermekeket vízi játszótér is várja. A bringázás szerelmesei pedig kerékpárt kölcsönözhetnek és azon járhatják be a környéket. Zalavárt elhagyva találjuk a fokozottan védett, természetvédelmi területet, mely méltó volt már annak idején is arra, hogy a híres írón Fekete István megörökítse azt a Tüskevár című művében. Az egyedülálló, védett madárvilágát a fahídon át gyalogosan megközelíthető Kányavári szigeten, a „Búbos vöcsök” tanösvényről tekinthetjük meg.
Ez egésznapos programot kínál, mivel itt meglehet pihenni és piknikelni lehet, ahol a jó levegőt beszívva élvezhetjük a nyugalom és a madarak hangját.
Másnap ha tovább utazunk egy kicsit, Balatonmagyaródtól néhány kilóméterre,  megnézhetjük saját természetes környezetükben élő bivalyokat ahol egy nagy sétát téve az ott élő madarakat és egyéb kissebb-nagyobb állatokat is megtekinthetjük. 



Linkek
Eladó lakások Keszthely
Energiatakarékos lakások Keszthely
Spar udvar lakások
lakások Keszthelyen


Karosszéria lakatos zala megye
Tik Gábor
Autó javítás Karmacs
Karosszéria javítás Karmacs
Karosszéria munkák Karmacs
Olajcsere Karmacs
Autó fényezés Karmacs


Használt szennyvíz tartály


adventi koszorú

karácsonyfa díszek
zenélő hógömbök
karácsonyi fények
fenyő díszek

Illóolaj lepárás

Szappankészítő tanfolyam

almalé gyártás

Gyógynövény szirup

Használt szennyvíz tartály
acél szennyvíz tartály
acél tűzivíz tartály
Acél tartály
Öntözővíz tartály

Kovácsoltvas kerítés
Kovácsoltvas kapu
Rozsdamentes kerítés

Autómentő Tapolca
Autómentés Tapolca
Autómentő 71-es út

Autómentő Keszthely
Autómentés Keszthely
Autómentő 71-es út

Autómentő Ajka
Autómentés Ajka

Autómentő Sümeg
Autómentés Sümeg


Buszrendelés Zala megye
Buszfoglalás Zala megye
Buszbérlés Zala
Buszos kirándulás 
Kirándulás külföldre
Kirándulás belföldre
Belföldi buszrendelés Vas megye

Almalé készítés
gyógynövényes almalé

Gipszstukkó Keszthely

Gipszstukkó készítés Keszthely

Kerékpár Keszthely
Kerékpár szervíz Keszthely
Gyermek bicikli
Gyermek kerékpár

Homokfúvás Tapolca

Láncfűrész
Kertigépek
Erdészeti gépek
Fűkasza
Fűnyró
Portálok
A híreink elérhetők az alábbi oldalakon:

agrovilag
ardentweb.com
asztalosszarvas
automenokeszthely
automentesajka
automentessumeg
automentestapolca
balatoningatlanok
balcsiauto
balintnatalia
bcsaba
becsko
bencebarocsi.com
bodenmeister
brioska
buszberleszala
centaurijak
cet-3
csattogok
csomend
ddijaszregio
diszmukovacs.com
diyahcms.com
dmemail
drnagyendrevt.com
dycon
edericsdeltacamping
egyediszennyviz
eletfaiskola
emelokosarastapolca
erdeszetigepek.com
erir
erotikaszakuzlet
europerl
exclusivstilbutorhaz
facanvadaszatzala
fecskehazprogram
fejlesztesipalyazat
gelatoice
grotmaci
gyogynovenyekvolgye
gyogynovenyfogkrem
gyogynovenyfogpor
gyogynovenynapok
gyogynovenyszappan
gyogynovenyszirup
gyogynovenytea
gyumolcsfeldolgozo
hagyomanyokvolgye
hasznaltbutorkeszthely
helikontherm
herke
heviztransfer.eu
homokfuvastapolca
huber-cukraszda
hunor2000
hutesklima
hyab
ikuworld.net
illoolajleparlas
ingyenhirlevel
kandallo-kalyha
kehidakustanyapartman
kemancipacio
kerekerdoovoda.com
kerekparkeszthely
keribadog
kertigepek.com
keszthelyklasszfesztival
ketzenesz
klaudiaapartman
kovasztalos
kreszsuli
krokodilbor
kuruczapartman
kutasgaleria
leaderfox
ledindex.eu
levendulatea
liliapartman
magyarvendeglatas
marcalibike
marcaliijaszat
marinenifogadoja
mesepalota.eu
minarik
naturizek
nexes
okozala
oko-zala
organist
pannonhotelheviz
pelsokungfu
pkovacsikozneveles
reneszanszgipsz
renorbutor
renzoldekor
snowhite
surdifenyo
swhconsulting
sym-bio
szalkakft
tartalykereskedes
t-garden
triotechgroup
tulipankavehaz
udulescsere
ujbarazda
vadaszcsarda
vasipatak
videkbenajovo
videkikomuvesmunkak
videkinyaralohaz
vitoalkatresz
vizgazfuteskeszthely
webgold
weboldalzala
wilopartner
yumeihozala
zalaszentlaszlo
zenkarate
zoldvendeghaz
Backlinkek
blogolod.com - az instant információk lelőhelye